Az Inara Menedzsment Podcastban Bergovecz Lászlóval, a Magyar Vegán Egyesület elnökével több epizódon keresztül beszélgettünk vegánságról, fenntarthatóságról, állatokról, inkluzív vezetésről, empátiáról és felelősségről.
Ezek a beszélgetések sokszor nehéz kérdéseket nyitottak ki.
Mit jelent az, hogy egy állat érző lény?
Miért nem fenntartható a jelenlegi élelmiszerrendszerünk?
Miért ilyen személyes ügy az, hogy mit eszünk?
Hogyan kapcsolódik a vegán szemlélet az inkluzív vezetéshez?
És mit kezdünk azzal, ha mindezt már értjük, de még nem tudjuk, hogyan változtassunk?
Ebben az epizódban éppen ehhez a ponthoz érkeztünk meg: a hogyanhoz.
Mert az egy dolog, hogy valaki elkezd érzékenyebbé válni egy problémára. Az is egy fontos lépés, ha megérti, hogy a tányérján lévő döntéseknek rendszerszintű következményei vannak. De ettől még senki nem lesz egyik napról a másikra teljesen más ember.
És talán nem is ez a cél.
Nem kell tökéletesnek lenni
A változás kapcsán gyakran esünk bele abba a csapdába, hogy mindent vagy semmit logikában gondolkodunk.
Vagy teljesen vegán leszek, vagy semmi értelme.
Vagy azonnal megváltoztatom az egész életemet, vagy képmutató vagyok.
Vagy radikális váltás történik, vagy inkább hozzá se kezdek.
Ez a gondolkodás sokszor bénító.
László egy nagyon egyszerű, de fontos alapelvet fogalmazott meg: amikor két döntés közül választhatunk, próbáljuk a jobbat választani. Nem a tökéletest. Nem az ideálisat. Nem azt, amitől azonnal megváltjuk a világot.
Csak egy kicsit jobbat.
Ha ezt elég sokszor megtesszük, akkor előbb-utóbb a rendszer is változni kezd. A saját szokásaink, a fogyasztási mintáink, a háztartásunk, a bevásárlásunk, az étkezésünk, és talán a gondolkodásunk is.
Ez a változás nem hősies. Nem látványos. Nem drámai.
De működőképes.
Az első lépés: cserélj ki egy megszokott elemet
A legjobb első lépések azok, amelyek nem kívánnak teljes identitásváltást.
Nem kell azzal kezdeni, hogy valaki kidob mindent a hűtőből, új szakácskönyvet vesz, és holnaptól olyan alapanyagokat használ, amelyeket korábban kimondani sem tudott.
Lehet ennél sokkal egyszerűbben is kezdeni.
Például egy megszokott ételnél.
Ott van mondjuk a bolognai makaróni vagy a paradicsomos tészta, amit sokan szeretnek. A klasszikus verzióban darált hús kerül bele. De mi történik, ha a darált húst egyszerűen lecseréljük egy durvára tört dióból és lencséből álló keverékre?
Nem kell megváltoztatni az egész ételt.
Maradhat a hagyma.
Maradhat a paradicsom.
Maradhatnak a fűszerek.
Maradhat a tészta.
Maradhat az ismerős ízvilág.
Csak az egyik alapanyagot cseréljük ki.
A dió ad egy zsírosabb, mélyebb, ropogósabb érzetet. A lencse ad testet, tartalmat és jóllakottságot. A paradicsom, a fűszerek, a só, a bors, a fokhagyma vagy az olaszos ízesítés pedig megtartja azt az ízprofilt, amit az ember egy ilyen ételtől vár.
A végeredmény ismerős marad, mégis más lesz.
És ez nagyon fontos.
Mert a változás akkor tud tartóssá válni, ha nem csak lemondásként jelenik meg, hanem új, élvezhető alternatívaként.
Nem az a kérdés, mit veszünk el, hanem hogy mit építünk be
A növényi alapú vagy vegán irányba történő elmozdulás sokak fejében úgy jelenik meg, mint veszteség.
Nem ehetek ezt.
Nem ehetek azt.
Erről is le kell mondani.
Az sem fér bele.
Akkor mi marad?
Ez a keretezés érthető, de nem túl hasznos.
Sokkal termékenyebb úgy gondolkodni, hogy milyen új alapanyagokat, ízeket, textúrákat és kombinációkat tudunk beépíteni.
A lencse nem büntetés.
A dió nem pótlék.
A csicseriborsó nem kompromisszum.
A bab, a gomba, a szójaszósz, a füstölt paprika, a paradicsom, a sült zöldségek vagy a magvak nem másodrendű megoldások.
Ezek alapanyagok.
Ha jól bánunk velük, nagyon izgalmas, gazdag és kielégítő ételeket lehet készíteni belőlük.
A kérdés nem az, hogy hogyan tudjuk „elviselni” a növényi ételeket, hanem az, hogyan tanuljuk meg jól használni őket.
Színek, ízek, állagok
László nagyon praktikus iránymutatást adott arra is, hogyan érdemes gondolkodni egy jól működő ételről.
Nem kell rögtön aminosavprofilokkal, tápanyagtáblázatokkal és bonyolult étrendi számításokkal kezdeni. Ezeknek is megvan a helyük, de a legtöbb hétköznapi döntésnél sokat segít néhány egyszerű szempont.
Legyen színes az étel.
Ha a tányérunkon minél több szín megjelenik, akkor jó eséllyel változatosabb alapanyagokat használunk. Zöldeket, pirosakat, sárgákat, barnákat, lilákat, narancsokat. Zöldségeket, hüvelyeseket, gabonákat, magvakat, gyümölcsöket.
A színek nemcsak látványt adnak, hanem gyakran különböző tápanyagokat, vitaminokat, ásványi anyagokat és növényi hatóanyagokat is jeleznek.
A második szempont az ízprofil.
Egy igazán kielégítő ételben gyakran egyszerre jelenik meg több alapíz: sós, édes, savanyú, keserű, csípős és umami. Az umami az a mély, telt, „kerek” íz, amit például gombában, paradicsomban, szójaszószban, fermentált alapanyagokban vagy pirított ízekben találunk meg.
Sok húsos ételnél éppen ezt a mélységet szeretjük. Ha ezt növényi alapanyagokkal is meg tudjuk teremteni, akkor az étel nem hiányérzetet, hanem teljességet ad.
A harmadik szempont az állag.
Legyen benne ropogós.
Legyen benne krémes.
Legyen benne szaftos.
Legyen benne rágósabb elem.
Legyen benne valami, ami tartást ad.
Sokszor nem is maga a hús hiányzik egy ételből, hanem az a textúra, zsírosság, szaftosság vagy haraphatóság, amit megszoktunk. Ezeket tudatosan lehet pótolni más alapanyagokkal.
A jó változás nem idegeníti el az embert saját magától
A fenntarthatóbb vagy tudatosabb étkezés egyik nagy kihívása az, hogy ne váljon önmagunk elleni projektté.
Ha valaki úgy érzi, hogy minden, amit eddig szeretett, rossz, bűnös vagy vállalhatatlan, akkor könnyen védekezni kezd. Teljesen érthetően.
Ezért nem biztos, hogy a leghatékonyabb út az, ha valaki azonnal szembemegy minden megszokásával.
Sokkal működőképesebb lehet a fokozatos átépítés.
Egy étel.
Egy alapanyag.
Egy húsmentes nap.
Egy új recept.
Egy újfajta bevásárlási döntés.
Egy kipróbált növényi alternatíva.
Egy kicsit tudatosabb választás.
A cél nem az, hogy az ember egyik napról a másikra leváltsa saját magát.
Hanem az, hogy a saját életén belül találjon mozgásteret.
A „jobb döntés” vezetői logikája
Menedzsment szempontból ez a gondolat különösen érdekes.
A szervezeti változásokban is gyakran azt látjuk, hogy a teljes rendszerváltás gondolata ijesztő. Ha mindent egyszerre akarunk megváltoztatni, az ellenállást vált ki. Ha viszont azonosítunk egy konkrét, kicsi, biztonságosan kipróbálható lépést, akkor sokkal nagyobb az esélye annak, hogy elindul a tanulás.
A fenntarthatóbb étkezés is ilyen.
Nem kampányként kell feltétlenül gondolni rá, hanem tanulási folyamatként.
Mit próbálok ki ezen a héten?
Melyik ételt tudom egy kicsit jobb irányba elmozdítani?
Milyen alternatívát tesztelek?
Milyen új alapanyagot tanulok meg használni?
Milyen fogyasztói döntést tudok ma egy fokkal tudatosabban meghozni?
Ez a logika nagyon hasonlít ahhoz, ahogyan egy szervezetben is érdemes kultúrát fejleszteni: nem deklarációkkal, hanem apró, ismétlődő, látható döntésekkel.
A tányér mint gyakorlótér
Ebben az értelemben a tányérunk nagyon konkrét gyakorlótér.
Nem elvont filozófiai vitákban kell először bizonyítanunk, mennyire vagyunk tudatosak. Nem kell rögtön a teljes világ működését átalakítanunk.
Elég lehet azzal kezdeni, hogy ma este máshogy készítek el egy ismerős ételt.
Nem darált hússal, hanem dióval és lencsével.
Nem automatikusan a megszokott terméket veszem le a polcról, hanem megnézem, van-e jobb alternatíva.
Nem azt kérdezem, mit veszítek, hanem azt, mit tanulhatok.
A változás sokszor nem ott kezdődik, hogy új emberré válunk.
Hanem ott, hogy egy régi szokásban találunk egy új lehetőséget.
A legegyszerűbb kérdés
A beszélgetés végén számomra ez maradt meg a legerősebben:
amikor két lehetőség közül választok, tudom-e a kicsit jobbat választani?
Nem mindig.
Nem minden helyzetben.
Nem tökéletesen.
Nem hibátlanul.
De egyre gyakrabban.
Ez a gondolkodás talán sokkal felszabadítóbb, mint a mindent vagy semmit logikája. Mert nem azt kéri, hogy azonnal váljunk hibátlanná. Csak azt, hogy maradjunk nyitottak, tanuljunk, és ahol tudunk, mozduljunk egy kicsit jobb irányba.
A fenntarthatóbb, tudatosabb, együttérzőbb működés nem egyetlen nagy döntéssel kezdődik.
Hanem sok kicsivel.
Akár már a következő vacsoránál.
